fbpx

A LEPRA VILÁGNAPJA, 2015. JANUÁR 25.

M  E  G  H  Í  V Ó

a  Leprások Világnapja központi ünnepségére:     

2015. január 25-én, vasárnap 4 órára.

Helyszínül a Zuglói Evangélikus Gyülekezet templomát kaptuk meg (Bp. XIV. Lőcsei u.32.)   Köszönjük!  

Megközelítés: a Keleti pu. felől a 7-es, 107-es busszal, Örs vezér tér felől 3-as, 62-es villamossal a Bosnyák térig.

A Bosnyák téri piaccal szemben, vagy a római katolikus templom melletti kis parkon átsétálva érhető el a templom, melynek tornya már a térről is látszik.

A műsorban filmösszeállításban mutatjuk be az általunk évek óta támogatott shahdarai (India) lepramissziós

kórházban és a hozzá tartozó öt  nyomornegyedben  folyó tevékenységet.

Rövid közgyűlésre is sor kerül, melynek keretében elhangzik a 2014. évről szóló beszámoló.

Mindenkit szeretettel várunk! Kérünk, hívjanak másokat is, hogy ismerjék meg minél többen szolgálatunkat!

Ez is érdekelheti

Köszöntés

Isten éltesse nagyszerű lepramissziós felelősünket Szlukovinyi Károlyné Irénke nénit, aki a napokban ünnepelte 92. születésnapját.

»

Meghívó

Szeretettel várjuk Balatonalmádin és környékén lakó Támogatóinkat, Munkatársainkat, Érdeklődőket a 2024. március 2-án 10:00 órakor kezdődő rendezvényünkre.

»

Meghívó

Szeretettel várjuk Székesfehérváron és környékén lakó Támogatóinkat, Munkatársainkat, Érdeklődőket a 2024. február 24-én 10:00 órakor kezdődő rendezvényünkre.

»

A lepra világnapja 2024

Ezúton köszönjük meg, hogy az országban számos közösségben megemlékeztek ezen a napon a szenvedőkről, és a köztük végzett munkára adományt küldtek!

»