fbpx

Amal története

Az első találkozónkon, a nyugat bengáli Purpulia kórházban, Amal szigorú tekintetű, zárkózott volt. Épp arra várt, hogy a protézisét beállítsák a jó illeszkedés biztosítása érdekében.

Amal magányos farmerként dolgozott, amíg leprabeteg nem lett. Majd sok évvel ezelőtt (a leprabetegség szövődményeként) fekélye volt, amely elfertőződött. Csak amputáció révén tudta túlélni a betegséget. Rokonai megsajnálták: ételt is szállítottak neki.

Amal még soha nem látott láb-protézist, ezért el sem tudta képzelni, hogy valaha neki is lehet. Nem volt pénze és közel húsz éve otthon ült, képtelenül arra, hogy elhagyja a házát. Két évvel ezelőtt kapta a műlábát. Amikor arról kérdeztük, mennyiben változtatta meg a mostani életét, merev arckifejezése megszűnt és a szeme felcsillant. Igazán boldognak látszott és élete legnagyszerűbb dolgának nevezte a protézist. Amikor találkoztam vele, el volt ragadtatva, hogy ide-oda járkálhat a városból a faluba, ráadásul még az istentiszteletre is eljuthat. Átformálta az egész életét és boldogabb már nem is lehetne ezzel az új szabadságával.

Ez is érdekelheti

Maya és Mamata

Egy boldog újrakezdés története Gillian, az Új-Zélandi Lepramisszió igazgatója hat

»