fbpx

Armando története

A mozambiki Armando 59 éves. 2010-ben járvány következtében veszítette el feleségét és három gyermekét. A gyász teljesen összetörte, és mély depresszióba esett. 2016. novemberében az „Ételt az éhezőnek” program keretében nyújtottunk segítséget Mozambik vidéki területein élő szegényeknek, közöttük leprabetegeknek. Armando is csatlakozott ehhez a programhoz. Megtanulta a növénytermesztést, majd saját kis gazdaságában elkezdett kasszavát, szezámot, mogyorót termeszteni. A falubeliek szívesen vásárolnak tőle. Közben érzi, hogy a korábban őt körülvevő megbélyegzés is szűnik. „Megtanultam, hogy minden nap fontos. Nem eshetünk kétségbeesésbe, hanem ki kell használni minden napnak a lehetőségét.” – mondja. „Most igazán férfinek érzem magam, hogy a saját erőmmel tudok valami értékeset alkotni.”

Ez is érdekelheti

Vasutha története

A KKM (a srí lankai Lepramisszió partnerszervezete) lelkileg, érzelmileg és még sok más módon segítettek bennünket.

»

A nepáli Sita története

Sita 24 éves. Négy évvel ezelőtt állapították meg leprabetegségét. Sokat küzdött a megfelelő ellátásért, mert szülővárosában nincs kórház vagy gyógykezelés.

»

Maria története

Maria a Mozambiki Leprabizottság tagja és az ALEMO szervezet (gyógyult leprabetegek szövetsége) elnöke. Szerepe felbecsülhetetlen.

»

Sudha története

Sudha az egyik „leprabajnokunk” Indiában. Kitartó igyekezetének köszönhetően 15 család kapott étkezési kártyát, 4 özvegy pedig özvegyi járadékot.

»