Befogadás és esély a kilátástalanságban

Adakozom
Vissza a történetekhez

Patana története

A 65 éves észak-thaiföldi Patana története jellemzően mutatja be a Lepramisszió átfogó segítségnyújtását.

“Három éves voltam, amikor megfertőzött a lepra. Piros foltok jelentek meg a karomon. Hat vagy hét évesen bukkant rám egy misszionárius, és vitt az otthonunkhoz közeli, észak-thaiföldi kórházba. Ez a misszionárius nagyon kedves volt hozzám. Édességet hozott, és beszélt nekem Jézusról. Még takarót is küldött nekem a kórházba. A kórházi kezelés során gyógyszerreakció jelentkezett. Nem tudtam járni, fájt a testem és csomók jelentek meg rajtam. Így a McKean lepramissziós kórházba küldtek.“ (Észak-Thaiföldön, Chiang Mai városban működő missziói központ.)

“A gyógykezelés után a fiúk rehabilitációs központjába kerültem, ott kezdtem el az iskolát. Ottragadtam aztán a McKean-ben, mert otthon nem fogadtak volna vissza. Hiába voltam kisgyermek, a házban kellett volna bezárva maradnom, mert a falubeliek kiközösítettek volna. A szüleim féltek, hogy miattam őket is megbélyegzik. Emlékszem, egyszer vonaton utaztunk, és letakarták az arcomat, hogy a többi utas ne lássa rajtam a leprabetegség jeleit. A családom nem látogatott többé. Tudták, hogy jó helyen vagyok, kezelést kapok. Abban az időben még természetes volt, hogy aki leprabeteg lesz, azt elszigetelik a többiektől. De a kedves misszionárius hölgy rendszeresen látogatott, sőt odaköltözött a McKean-be a leprabetegek egyik kis házába. Sokat beszélt arról, hogy Jézus mit tett énértem is. Így kisgyermek korom óta hívő vagyok.

 

~ . ~

Közben az egyik beteg megtanított fafaragásra. Bekerültem a McKean kórház által működtetett rehabilitációs közösségbe, ahol a korábbi leprabetegeket segítik beilleszkedni a társadalomba. Mivel nagyon sok fa van a környéken, rengeteget tudtam faragni és ez biztosította a megélhetésemet. Egy nem-leprás lányt vettem feleségül. Két év múlva leköltöztünk Bangkokba, hogy a bátyámmal együtt építkezzünk. De a kezem érzéketlensége miatt sok sérülés ért. Így visszajöttünk a McKean-be, és a kézműves részlegben kezdtem dolgozni. Kölcsönt kaptam a McKean-től, hogy házat építsek. A kölcsönt az eladott faragásokból tudtam aztán visszafizetni. Egy fiunk született, aki 19 éves korában vízbefulladt.

Később gyógycipőket kezdtem készíteni a leprabetegek nyomorék lábaira. Ebből mentem 5 éve nyugdíjba.

Még mindig ér megkülönböztetés a gyermekkori leprabetegségem miatt, de már kevesebb. A fiatalabb nemzedékek részéről kevésbé, de az idősektől inkább. De még mindig eszembe jut a gyermekkori félelem, valahányszor bemegyek egy faluba. Bár tudom, hogy semmi alapja nincs ennek.

Nagyon hálás vagyok, és tudom, hogy a Jóisten vezetett a kórházba, hogy segítsenek rajtam. Enélkül már nem élnék.

~ . ~

Amikor faragok, nem a majdani eladás motivál, hanem az öröm, hogy a legjobb tudásom szerint készítsem. Ma már nincs annyi időm faragni. A beteg feleségemet hetente háromszor kell vinni dialízisre a kórházba.

Nagyon örülök annak, hogy a faragásaimon keresztül mások is találkozhatnak Jézussal.” – zárta Patana életének eddigi történetét.

A Lepramisszió gyógyító intézményei mellett mindig működtet rehabilitáló – esélyadó központokat is. Enélkül a meggyógyult betegek ugyanoda jutnának vissza, ahonnan jöttek: az utcai kolduláshoz. Így viszont emberi méltóságukat, életük értelmét, megbecsült tisztességüket is visszakapják mind ők, mind családtagjaik!

A thaiföldi McKean rehabilitációs központ sokrétű lehetőséget biztosít
~ . ~
~ . ~
Hírlevél