fbpx

BORA TÖRTÉNETE

„Titokban tartottam a betegségemet.”

„Egyik barátom sem tudta, hogy leprabetegségem van. Ha egy lány ezt elkapja, soha nem mehet férjhez.”

Bora Alphonsine 31 éves, komolyan mesél magáról, miközben kongói életét nagyon élénken írja le. Nem volt könnyű sorsa, ami különösen akkor fordult nehézre, amikor a diagnózis miatt az egész jövőjét veszélyben érezte.

„Bukenge faluban nőttem fel Kongó keleti részén, Idjwe szigetén, 7 gyermek közül középsőként. Elkezdtem iskolába járni, de pénzhiány miatt abba kellett hagynom az iskolát és nem tudtam befejezni a felső tagozatot. Nagyon szerettem volna befejezni a tanulmányaimat, de nem engedhettük meg magunknak. Csak az egyik testvéremnek jutott ez a kiváltság. Egész családunk háztáji mezőgazdaságban dolgozik, manióka, paradicsom és bab termesztésével foglalkozunk. Nem tartunk állatot. Kemény munka ez számunkra, főleg, hogy apa nem tud dolgozni. Leprabetegsége miatt a lábai annyira sérültek, hogy nem tudja használni őket. Új varrógépet vásárolt, így otthon dolgozhat: ruhákat varr. Ő készítette ezt a ruhát, amit hordok.”

 

Amikor Bora 16 éves lett, foltokat fedeztek fel a karján és az ajkán. Mivel az apja is leprabetegséggel küzdött, a szülők tudták, hogy a foltok ugyanazon betegség jelei. Elvitték a helyi kórházba, és gyanújukat az orvos megerősítette. Hat hónapos gyógyszeres kezelés kezdődött, és havi rendszerességgel kellett kórházba járnia.

„Nagyon féltem és aggódtam! Először is attól féltem, hogy egy életre rokkant leszek, majd a betegség következményeitől. Aggódtam is, hiszen egy leprabeteg lánynak nincs reménye arra, hogy férjhez menjen és családot alapítson. Egyetlen férfi sem kockáztatná meg, hogy feleségül vegyen egy leprabeteg embert, még akkor is, ha kezelték. Tehát megpróbáltam titokban tartani a betegségemet, és még a barátaimnak sem mondtam el, mi történt velem. Senki sem tudhatta az igazságot.”

A hat hónapos kezelés után Bora meggyógyult, és nem maradt nyoma a betegségnek, kivéve, hogy az egyik lába érzéketlenné vált és nehezére esik a járás. Ezt követően fontos változás állt be Bora életében: meghívást kapott a Kongói Lepramisszió által szervezett, önkéntesekből álló bizottságba. A szervezet egyik feladata felvilágosítani az embereket, hogy a lepra gyógyítható, és hogy többé nem kell félniük a betegségtől és annak következményeitől. Bora elfogadta a meghívást, és most habozás és félelem nélkül mesél másoknak a leprabetegségről. Hiszen ő maga élő bizonyíték arra, hogy mindenkit kezelni és gyógyítani lehet.

„Ma büszke vagyok arra, hogy egészséges vagyok, a lepra súlyos következményei nélkül.” – mondja Bora, ma háromgyermekes anya.

Egyedül él gyermekeivel egy kis házban, és segítséget kapott a Lepramissziótól egy kisvállalkozás elindításához, amivel a család képes túlélni az anyagi nehézségeket. Babot és maniókát termeszt a ház körül, de ez nem hoz elegendő jövedelmet. A Lepramisszió ezért további támogatást nyújtott neki hitel formájában, hogy hordós benzint vásároljon, amelyet aztán kisebb kiszerelésben tovább értékesít. A szigeten található sok mopednek és motorkerékpárnak üzemanyagra van szüksége, így Bora ebben látja az esélyt, hogy további pénzt keressen a családjának. Ebből a többletjövedelemből fizeti gyermekei iskoláztatásának költségeit. A Misszióban kiképezték a leprás esetek diagnosztizálására is. Így például üzletvezetés során képes észrevenni a vevőkön a lepra lehetséges jeleit, és elküldi őket a kórházba, hogy ingyenes kezelést kapjanak.


„Azt szeretném a legjobban, ha lehetőségem lenne tanárnak tanulni. Nagyon hálás vagyok a Lepramissziónak és Istennek a segítségért, amit kaptam. És azt is értékelem, hogy lehetőséget kapok arra, hogy a Lepramissziós Bizottság tagja lehessek. Most úgy érzem, elfogadnak a többiek. Beilleszkedtem a csoportba és a közösségbe, és már nem érzem magam kirekesztettnek.” 

Ez is érdekelheti

Maya és Mamata

Egy boldog újrakezdés története Gillian, az Új-Zélandi Lepramisszió igazgatója hat

»