Josianne története

Adakozom
Vissza a történetekhez

„1970-ben születtem ezen a hegyen. – kezdi a kongói Josianne. „Szóba sem került, hogy tanuljak, a házimunkában segítettem.

17 éves koromban foltok jelentek meg a bőrömön. Fogalmunk sem volt, hogy mik. Ezek a foltok érzéketlenek voltak, majd később terjedtek. Fekélyek is megjelentek. Kórházról kórházra mentem, de nem tudtak segíteni. Csak 6 éve kaptam megfelelő gyógykezelést. Közben néhány ujjamat sajnos elvesztettem a kezemen és lábamon.”

Josianne később férjhez ment. 11 gyermeke született, akik közül csak egy maradt életben, a többiek – legtöbben születésük után- meghaltak. A férje elkergette, így került az édesanyjához, aki maga is leprabeteg volt.

„Amikor láthatók lettek rajtam a lepra jelei, a szomszédaink azonnal eltűntek. Senki nem köszönt, s attól kezdve kikerültek. Miután gyógykezelést kaptam, előbújtak a szomszédaim! Ma már arra is megkérnek, hogy vigyázzak a gyermekeikre, amíg ők a földeken dolgoznak! Ez a kicsi is az egyik szomszédé!” – mutat az alvó csöppségre.

”A szomszédaim is megtanulták, hogy a lepra nem félelmetes betegség, Különben nem bíznák rám a kicsinyeiket!”

Josianne öröme és büszkesége a fia, aki a fővárosban él és néha hazalátogat.

Hogy tud egy 4 négyzetméteres kunyhóban két személy megélni? Csak néhány takaró, pár edény és serpenyő minden tulajdonuk!

Josianne megtört tekintete még mosolya ellenére is elárulja: mennyi szenvedés áll mögötte viszonylag fiatal kora ellenére is!

Hírlevél