13 éves korára Shirina Akter Rupa már sokkal több szenvedésen ment át, mint ami az életkora alapján elviselhető lenne. Az elhanyagolt kislányról 9 éves korában az is kiderült, hogy leprás. Ez nem lepte különösebben meg a családot, mert Shirina apja, két nővére és egyik bátyja is korábban átesett a betegségen. A gyermek maga ismerte fel saját betegségét annak alapján, hogy a karján észrevett egy érzéketlen foltot. Kérte apját, hogy vigye el a Lepramisszió bangladesi kórházába, Nilfamariba.
Shirinának viszonylag sokáig kellett a kórházban maradnia, hogy a gyógyítás mellett helyrehozzák általános egészségét is. Nagy segítség volt számára családjának és a kórházi alkalmazottaknak törődése és szeretete.
Amikor visszatért korábbi iskolájába, a bénult keze alapján tanárai és diáktársai is azt tudakolták: hol volt eddig. Teljesen jóhiszeműen megmondta őszintén, hogy egy leprakórházban.
Ettől kezdve senki nem akart mellé ülni, sem játszani vele. Az egyik tanár a teremben leghátulra ültette, minél távolabbra a többiektől.
A bajt csak tetézte, hogy apja nem sokkal ezután rákban meghalt. Shirina azonban nagyon erős lelkű kislány. Kitartásának köszönhetően már az iskolában is enyhült a megbélyegzése. A Lepramisszió Shirina falujában is iskolájában is járt már, hogy előadások és játékos ismeretterjesztés segítségével meggyőzze a fiatalokat és felnőtteket: nem kell félni a leprától, és nem szabad kirekeszteni a leprabetegeket!
Shirina még magán viseli a lepra egyik látható károsítását: egyik keze bénultan lóg. Nagyon nehezen tudja megfejni a teheneket, végezni a házimunkát anyja mellett. A Lepramisszió nilfamari kórházában azonban sor fog kerülni a műtétre is, hogy Shirina ne is emlékezzen a betegségére!
Shirina álma, hogy tanulhasson és orvos legyen. Szeretne másokat gyógyítani, ahogyan őket is meggyógyították. Ez a reménység aranyozza be a jövőjét.
