Tavaszi műsoros délelőttünkre

Adakozom
Vissza a hírekhez
DSCF6910

Szép  számmal jöttek el  munkatársaink, támogatóink, érdeklődők. Hagyományosan egy májusi hétfő délelőttön tartjuk ezeket az alkalmakat, közel 40 éve… Az őszi párját pedig szeptemberben, szintén hétfőn. A rendezvények célja a tájékoztatáson kívül az együttlét, hogy még inkább megismerjük a missziót és egymást.

Az eddigiekben –munkanapról lévén szó- zömmel nyugdíjas támogatóink tudtak csak részt venni a délelőttökön, illetve azok, akik szabadságnapot vettek ki erre. Nekik külön köszönjük áldozatukat! De  a dolgozók érdekében és saját örömünkre most azt a döntést hoztuk meg közösen, hogy a jövőben mind a szeptemberi, mind a májusi munkatársi délelőttöt szombatra tesszük át életszerűen, lehetővé téve bárki számára a részvételt.

A májusi alkalmon örömmel tekintettünk vissza Riskóné Fazekas Márta képes előadásának keretében  arra a projektre, melyet idén zár le a Nemzetközi Lepramisszió Kínában. Éveken keresztül mi, a magyar Lepramisszió biztosítottuk a dél-kínai Xishuangbanna terület leprarehabilitációs tevékenységének anyagi hátterét, mely  idén lezárul: a tevékenység céljához ért. Bár minél több helyen valósulna meg ugyanígy mindaz, ami szenvedő embertársaink gyógyulását, maguk és családtagjaik rehabilitálását szolgálja! Kiváltságnak érezzük, hogy támogatóink hűségesen lehetővé tették mindezt. Hálásan köszönjük!

Most a másik kínai, dicsingi projektünkbe fektetjük figyelmünket és növekvő anyagi támogatásunkat. Ott továbbra is igen nagy a szükség a segítségre. Ezért kiemelten kezeljük és kérjük támogatóink további segítségét a megvalósításhoz.

Sok közös éneklés színesítette a műsort, melyben Pusztainé Fontanesi Zsófia hegedűjátéka volt a vezető.

Mindenki örömmel fogadta és nagyon élvezte azt a vetélkedőt, melyet Sepsi Éva munkatársunk vezetett. A csoportokban megoldandó kérdések természetesen kivétel nélkül a Lepramisszióval voltak kapcsolatosak. Legközelebbi körlevelünk mellékleteként minden támogatónk megismerheti és megfejtheti majd őket! Az izgalmas eredményhirdetés után pedig – mivel a versenyben a részvétel a legfontosabb! – minden résztvevő kicsiny emléket kapott ajándékba.

Rozgonyiné Asztalos Piroska korábbi igazgatónk vezette az imádságos közösséget. Majd  a munkatársaink  által előkészített közös ebéd és közben nagyon jóízű beszélgetések zárták a derűs alkalmat.

Köszönjük munkatársaink, támogatóink munkáját, segítségét, szeretetét!

Hírlevél


Notice: ob_end_flush(): failed to send buffer of zlib output compression (1) in /home/homepages/church.lutheran.hu/lepramisszio/wp-includes/functions.php on line 3729

Notice: ob_end_flush(): failed to send buffer of zlib output compression (1) in /home/homepages/church.lutheran.hu/lepramisszio/wp-includes/functions.php on line 3729