A sorsfordító műtét

Adakozom
Vissza a történetekhez

“A nepáli Anandabanban tett kórházlátogatásunk amúgy is mozgalmas napján kértem, hogy még a fizioterápiás osztályba is mehessek be.” – írja egy odalátogató önkéntes támogató. “Bemutatkoztam a gyógytornásznak, aki éppen az egyik beteggel foglalkozott. Érdeklődtem, hogy mi a baj, és engedélyt kértem a fényképezésre.

A fiatal indiai beteg, Krishna (30 éves), széles mosollyal engedélyezte, hogy fényképezhetem. Így kezdődött érdekes beszélgetésünk. 14 hónappal ezelőtt leprabetegséggel diagnosztizálták. Azóta már végére jutott a 12 hónapig tartó kombinált gyógyszerezésének. Korábban rövid ideig kalauzként dolgozott. A húgával él. Szüleiről nem szeretett volna beszélni, így tovább nem is kérdeztem. Nagyon elérzékenyült és csak ennyit mondott: “A húgom és én vagyunk a család, én viselek gondot róla.” Még kalauzként vette észre, hogy a bal keze kicsit érzéketlen. Nem tudott jól fogni vele, s ezekkel a panaszokkal ment el egy gyógyszertárba. Valami gyógyszert adtak is neki, de rosszabbodott az állapota. Majd Indiában egy kórházat keresett fel, ahonnan a nepáli Anandaban lepramissziós kórházba irányították. Ott állapították meg leprabetegségét. Gyógyszerezni kezdték, ami már lezárult. Most műtétre vár, hogy ujjait ismét használni tudja, és visszatérhessen a mindennapi életbe. A műtétre másnap fog sor kerülni.

Ahogy jobban megnéztem kezeit, láttam, hogy ujjai mintha kifelé fordulnának, nem befelé hajlanak. Nem is tudja kiegyenesíteni sem őket. Érdekes gyakorlatot kellett végeznie: fahengereket szorított, hogy a középső ujját behajlásra kényszerítse. Arra a kérdésemre, hogy miért éppen a középső ujját? – a gyógytornász elmagyarázta, hogy a középső ujjunk mozgása koordinálja a többi négy ujjét is, ha tehát a középső ujjának ínszalagja megerősödik, az befolyásolja a többi négy ujjat is. Meg fog tudni fogni és tartani bármit a kezében! Bár most ez nagyon fájdalmas a beteg számára, mégis azért gyakorolják vele már most, hogy a műtét után már ismerős legyen számára ez a mozdulat.

Nagyon megdicsértem Krishnát, aki közben is engedte, hogy fényképezzem. Nevetett, amikor azt mondtam: a szép mosolyával akár Bollywoodba is mehetne!

Érdeklődtem, hogy mit akar a műtét után csinálni. “Vissza akarok térni a korábbi munkámhoz, hogy el tudjam magamat és a húgomat tartani.” – válaszolta. A következő két hónap még nehéz lesz, de ezalatt a kórházi stáb minden segítséget megad neki az életbe való visszatéréshez.

Másnap csoportunk többi tagjával bemehettünk a műtőbe is. Krishna a műtőasztalon feküdt, és várt élete nagy fordulópontjára. Az orvosok eredményesnek látták a beavatkozást, aminek köszönhetően fogja tudni használni kezét.

A következő reggel már a kórteremben látogattam meg. Annyira megörült nekem! Nem volt kéznél tolmács, mégis tökéletesen megértettük egymást. Elköszönéskor a reménységet láttam az arcán, mellyel élete nagy fordulópontja után a jövőbe néz. Sok áldást kívántam neki ehhez.”

Hírlevél