Parbati Bista

“Nyolc évvel ezelőtt állapították meg a leprabetegségemet. Akkor kezdtem gyanút fogni, amikor a bőrömön foltok jelentek meg és a kezem elgyengült. Rettegtem ezektől a jelektől. Mivel egy eldugott kis faluban lakunk, az emberek kiközösítettek maguk közül. Sőt, a bátyámat rá tudták venni arra, hogy tagadjon meg! Azt mondták, hogy tovább nem maradhatok otthon. Minden tárgyat, a tányéromat is, elkülönítették a többiekétől.

Most nagyon boldog vagyok. Nyolc éven át nem tudtam járni. Most annak örülök, hogy megtanultam járni! A műtét előtt csak kúsztam-másztam a térdeimen.

Az életem drámaian átalakult. Amikor először érkeztem Anandabanba, nagyon jó ellátásban volt részem. Megtanítottak írni és olvasni is. A kórház támogatásával később egy kis üzletet tudtam nyitni. Teljesen más lett az életem. A saját lábamon állva, meg tudok élni. Nagyon boldog vagyok.

Mindazoknak, akik segítettek rajtam, ezúton is szeretném megköszönni a jóságukat. Áldást kérek rájuk. Köszönöm szépen!” – osztotta meg röviden a nepáli Parbati Bista az élettörténetét.

Parbati apja egy éve halt meg. A bátyja pillantnyilag más országban él most. Unokahúgaival és unokaöccseivel nem találkozik. Kis üzlete jól működik.