Tavaszi műsoros délelőtt
Szép számmal jöttek el munkatársaink, támogatóink, érdeklődők. A rendezvények célja a tájékoztatáson kívül az együttlét, hogy megismerjük a missziót és egymást.
Szép számmal jöttek el munkatársaink, támogatóink, érdeklődők. A rendezvények célja a tájékoztatáson kívül az együttlét, hogy megismerjük a missziót és egymást.
Szegeden a Kalkuttai Boldog Teréz anya templomban érdeklődéssel és kíváncsian vártuk Riskóné Fazekas Márta igazgatónő előadását a Lepramisszió tevékenységéről.
Hálásan köszönjük Gáll Attila polgármester úrnak, Gállné Medveczky Borbála református lelkésznek, Iszkaszentgyörgy közösségének.
A leprabetegség velünk élő nyomorúság. Régen a múlté lehetne, mert van rá gyógyszer. Akikre veszélyt jelent, nem tudják. Ezért és ezen kell segítenünk, hogy a lepra végre eltűnjék a Földről!
1. Az emberiség 95%-a immunis a leprabetegség kórokozójával szemben? 2. Leprabeteg szülőknek makkegészséges gyermeke
Angol nyelven olvashat itt napi áhítatokat, melyeket a Nemzetközi Lepramisszió 33 tagországában írtak és használnak munkatársaink! Használják szívesen!
Segítsen, hogy segíthessünk! Egy kis segítséggel is életeket változtathatunk meg szerencsétlen sorsú embertásaink körében.
Kongóban, Indiában és Mianmarban vállallunk segítséget. Kongóban megépült az a kút, mely segítségünkkel tiszta ivóvizet biztosít a környék lakosságának!
Adatkezelési és Adatvédelmi tájékoztató Jelen Adatkezelési és Adatvédelmi tájékoztató a Lepramisszió – Magyarország (székhely: 1151
Rendezvényeinken készült felvételek A lepra világnapja 2024.01.28 – központi rendezvény Körzeti Lepramissziós rendezvény 2023. 09.17.
Szókereső játékok: Szókereső 2020. március Szókereső 2019. május Szókereső 2018. október Szókereső 2018. május Szókereső
Igazgató beszámolója a 2022. évről Igazgató beszámolója a 2021. évről Igazgató beszámolója a 2020. évről
Körlevél – 2024 szeptember Körlevél – 2024 nyár Körlevél – 2024 május Körlevél – 2024
Gyermekeknek, szülőknek, tanároknak, lelkészeknek, hitoktatóknak készítettük és ajánljuk az itt található anyagokat. Használják szívesen!
Projektjeink 2021, Projektjeink 2020, Projektjeink 2019, Projektjeink 2018, Projektjeink 2016
Minden segítség számít! Adományával Ön is maradandó változást tehet a világban: emberek gyógyulhatnak meg általa! Köszönjük segítségét!
A Nemzetközi Lepramisszió jelenleg 33 tagországból álló hálózat, mely saját intézményeit tartja fenn a világ számos országában. Ezekben saját alkalmazottai végeznek minden munkát.
2005-ben, amikot az indiai Rajastanban az ipar hanyatlani kezdett, az akkor 14 éves Joges és
A kis Samir zokogásban tör ki: „Nem akarok olyan lenni, mint a nagybátyám!” De miért
13 éves korára Shirina Akter Rupa már sokkal több szenvedésen ment át, mint ami az
Jumának igen szomorú volt a gyermekkora. Mozambikban a Nicanda nevű falucskában élt. 8 éves volt,
A most 18 éves észak-indiai Avdes így vall az életéről: „A 7. osztályba jártam, amikor
Kasinat Arayal 22 éve dolgozik a nepáli Anandaban lepramissziós kórházban. Elmondása szerint 7 éves lehetett,
Éppen 100 évvel Wellesley Bailey indíttatását követően kapott elhívást Magyarországon az akkor már 72 éves Dobos Károly nyugalamazott református lelkész (1902-2004) a leprabetegek iránti könyörületességre.